w i n d f a l l. - v.4 kis-my-ft2

                                                                         

only just to make me feel alive

#10. rara esete a spanyolviasszal.

2016.07.10. 17:25, bördz.
"én vagyok az idősebb, hurrdurr, nekem te ne ugass, hurrdurr"

Egy ideje érlelődött már ez a bejegyzés, de végül odáig jutottam, hogy teljesen máshol lyukadtam ki, mint ahol eredetileg akartam, mert ez a poszt, ami egy bekezdéssel lentebb található, velejében más, mint amit terveztem írni. A téma ugyanaz, a szereplők változatlanok, és igazából nekem lóf*sznyi közöm sincs az egészhez. Illetve, nem lenne – csakúgy, mint a magyar honlapszerkesztők 85%-ának, és mégis van. Csak hát, nem önként és dalolva, ugye.

Ha bokszmeccshez akarnám hasonlítani a dolgot: a kék sarokban Szandi* és a selgomez.net, a pirosban RaRa és pincsikutyái, a selenagomez.hu-val, a tét pedig, hogy kinek is van igaza? ...Vagyis ez lett volna, ha a mai napra virradóra (ja, a bejegyzés 2016. július hetedikén íródott), konkrétan minden ok nélkül RaRa nem küldött volna Szandinak egy kedves kis üzenetet, amit Szandi engedélyével most szeretnék kivesézni, hiszen RaRa eleve az áldását adta rá.

Na akkor még egyszer utoljára. Azt kérted a nyomorék barátnőddel együtt, hogy definiáljam a féltékenység fogalmát.. (Félre értések elkerülése végett, nem, nem nézem a béna twitter lapotokat, Jess röhögve olvasta fel nekem amit írtatok) "Féltékenység: gyűlölettel kapcsolatos félelem, hogy egy kedves személynek v. dolognak a birtokát mással kell megosztani. A fogalom minden birtoklásra érdemes jóra vonatkozhat: hősök, királyok, művészek, tudósok féltékenyek egymás hírére; barátok, testvérek, szülők a szeretetre, mellyel másoknak adózunk." Avagy. Hogy leegyszerűsítsem 14 éves nyelvre. "egy kedves személynek, vagy dolognak a birtokát mással kell megosztani".. Selena oldalból több van. Nem bírjátok elviselni, hogy sokan jönnek oda, a címmel is van problémátok, meg még kitudja mivel és mivel nem a tiéd/tiétek, hanem az enyém (ám fogalmam sincs mi bajotok van velem komolyan, soha nem beszéltem semelyikőtökkel sem kb, csak veled, de elbasztad mikor a csicska ambrus mellé álltál h Szissztől elvettem a dizit lol) így ebből adódóan ezt csináljátok, mert ha valami nem érdekel, akkor kurvára nem nézem, nem írok róla, nem beszélek róla. engem nagyon nem érdekel a twitteretek, csak néha Jess elküldi nekem vagy Lola h "a nyomorultak ezt írták" és tudják nagyon jól h leszarom, mindig írom, h nekem ne küldjétek, mert rohadtul nem érdekel. szóval ha vmi nem érdekel nem nézem. "jót lehet röhögni rajta" rajtad és a többieken (nem tudom pontosan kiken) is jót lehet rögöni mégsem nézem, még akkor sem ha elküldik, csak kicsibe látom az első két szót kb.. tudod vannak youtubeon azok, h "szar ez a klip Selena" meg ilyenek. hát oda írják utána h ha szerinted szar miért nézed ? :D pl én nem bírom innát meg ilyeneket, soha a büdös életben nem kattintottam rá, nem szeretem, nem érdekel, de te/ti mégis az ellenkezőjét csináljátok lol

Jaj. Hát így kell beszélnie egy „felelősségteljes felnőttnek”? Én szégyellem magam. Imádom, ahogy annyira hangoztatod, hogy ő így meg úgy  dolgozol, meg, hogy neked egy –és most szó szerint idézem RaRát, screenshot is van róla, itt lehet megtekinteni- 14 éves román geci ne pattogjon semmiről, közben pontosan te viselkedel 14 éves módjára. Hacsak nem kevesebb. A „nyomorék barátnőiddel együtt”? Nem kommentálom, erre, itt mifelénk az mondják, hogy mindenki magából indul ki. Nem nézed a twittereinket, állítólag nem is érdekel, ami twitteren megy, érdekes módon mégis mindent tudsz, mert FELOLVASTATOD mással. Gratulálok.

Senkinek sincs az oldal címével baja. Senkit se érdekel, hogy milyen végződése van. Nem. Az embereknek az a baja, hogy azt hiszed RaRa magadról, hogy te szartad a spanyolviaszt, az, hogy ahelyett, hogy mondjuk, félretennéd azt a baromi nagy pofádat, és összefognál az emberekkel annak érdekében, hogy tényleg egy naprakész közösséget hozzatok létre, ahol az emberek segítik egymást, és általánosan jó hangulat van. Ehelyett, RaRa, te inkább azon pattogsz, hogy téged nem érdekel mások „szaros kis oldala”, mert hozzád többen járnak, therefore az a te oldalad jobb, konkurenciád pedig nem létezik. Ennyi. Mindenki kussoljon.

Bocsi, de erre mondanék valamit. Attól nem „hivatalos oldal” egy rajongói lap, mert évente 2000 forintot kifizetnek egy .hu domainért. Egy lap akkor hivatalos lap, ha NAPI KAPCSOLATBAN ÁLL A SZÓBANFORGÓ SZÍNÉSSZEL/ÉNEKESSEL/ANYÁMTYÚKJÁVAL. Ha annyira hivatalos lenne az oldal, nem csak egy öt perc alatt összetákolt kinézet lenne rajta, hanem valami szofisztikáltabb, komoly munka, ami megmutatja, hogy „na igen, ez az, ez AZ oldal”, ha annyira hivatalos lenne az oldal, nem wikipédiából kimásolt életrajz lenne rajta, meg kétsoros kis „érdekességek”. Ha annyira hivatalos lenne az oldal, az meglátszana a hírek kiírásának minőségén, a hírek közlésének minőségén. Meglátszana MINDENEN. Őszinte leszek, én a hátam közepére se kívánom Selenát, egyszerűen nem az én világom, DE. Megnéztem egy videót, amit RaRa feliratozott – a videó feléről hiányzott a felirat, a másik felének pedig köze nem volt ahhoz, amiről Selena ténylegesen beszélt. Ez nem magyarázható azzal, hogy valaki XY órát dolgozik, és nem ért rá feliratozni. Ha nincs meg a minimum tudásod egy nyelvvel kapcsolatban, akkor minek erőlteted az egészet? Quality over quantity, azaz a minőség a mennyiség felett. Nem attól lesz jobb egy lap, mert naponta hetvenezerszer frissít, de csak két-három soros, kis összehányt valamit, amiből a világon semmit sem lehet megtudni. Sokkal többet ér egy olyan lap –szerintem-, ahol naponta egyszer-kétszer van frissítés, de az szépen felépített, lényegre törő, hiteles információkkal van teli. Ha egy angol anyanyelvű személyről vezetsz lapot, hadd legyen már elvárás, hogy tudd is, hogy miről beszélsz, mert az, hogy a Google Translate-tel megpróbálsz lefordítani egy cikket, cuki próbálkozás, de nem elég. Sőt… De mindegy is. Lépjünk tovább.

"fél twitter engem szid" egészségükre. kurvára nem ismernek, ha ismernének akkor is leszarnám, ahogy egyik látogatónk mondta: "hátul vannak és hátul is maradnak" :D Jess barátjával azt beszéltem, h szemben lennétek velem, bárki közületek, kussban, összekuporodva ülnétek előttem, nethősök :D " De féltékeny az az ember is, aki valakit rossz szemmel néz, mert fél, hogy háttérbe szorul miatta.." hm, na ez te vagy de ez volt az utolsó, hogy írtam. nem ismersz, senki sem ismer onnan, nem tudjátok milyen vagyok. mondom, nekem apukám meghalt áprilisban, és azzal törődjek h kis 14 éves nyomorékok írnak twitteren rólam és egész nap a gép előtt ülnek.. :D Cafe Freiben dolgozom, napi 13 órát (1. nyugodtan izéljetek emiatt is, de ti nem bírnátok ki lol.. azt se tudjátok mi az h eltartani magatokat, meg h munka.. talán diákmelóztatok már, de h egybe 3 nap 13+ óra.. volt h eg héten 78 órát dolgoztam. csináljátok utánam akkor ugassatok szerencsétlenek..) egyedül lakom egy albiban, dolgozom, ez csak egy hobbi, idő elfoglaltság, komolyan nem értem mit csatáztok... nincs jobb dolgotok? :D de annyiszir elmondtam h ez olyan jó reklám nekünk... :DDDD csináljátok nyugodtan, én tényleg leszarom, Fanny is megmondta h kurva szánalmas ja és még valami kicsi szívem. ha kinyitod a blogocskádat rólam megy szépen a feljelentés aztán anyucit meg apucit vihetik be :D kussolj szerintem aztán töltsd normálisan az éveidet, ne ülj ennyit gép előtt. csináld csak a lapodat, építgesd, aztán 14 évesen ne pofázz rólam, jóval idősebb vagyok nálad. oh és még vmi. nem verem a nyálam a Cinema Cityre, ott dolgoztam, bár azért elég menő.. :DDDDD

Igen, a fél twitter téged, titeket szid. Az oka egyszerű – már fentebb elmondtam. Senkit se az érdekel, milyen vagy a magánéletben, RaRa. Mi azt látjuk, amit magadból mutatsz a világhálón, az pedig nem más, mint egy felfuvalkodott, nagyképű idióta, aki jóformán a semmire veri a nyálát 24/7-ben.

Az apukáddal kapcsolatban őszinte részvétem, viszont nem hinném, hogy jó ötlet lenne ebben a szituációban az, hogy az elvesztésével próbálj takarózni. Én is tudom, milyen elveszíteni egy közeli hozzátartozót, viszont az élet nem áll meg tőle.

Nem csak te dolgozol fél napokat. Kismillió ember van a világon, aki még nálad is többet dolgozik egy nap, mégse veri rá a farkát senki sem. Képzeld, én is napi 13-14 óráztam egy fürdőben, ahol elhiheted nekem, ezerszer jobban a topon kell lenni, mint egy kávézóban valaha is kellett (csak megjegyzésként, reggel héttől este nyolcig KISGYEREKEKRE kellett vigyáznom, utána pedig nem kifejezetten egészségre barátságos vegyszerekkel kellett feltakarítanom három baszott nagy medencét, kevesebb, mint 15 perc alatt), 78 órát simán ledolgoztam én is; és mégis képes voltam normálisan törődni az oldalammal, ahelyett, hogy másokkal gyerekesen vitáztam volna, és tagadtam volna MINDEN nyilvánvaló dolgot, amit ellenem felhoztak. Mert nem csinálsz mást, csak szidsz és tiltasz mindenkit, aki ki mer téged javítani, aki meg meri említeni, hogy hanyatlóban van a csillagod.

„Csináld csak a lapodat, építgesd, aztán 14 évesen ne pofázz rólam, jóval idősebb vagyok nálad” – igen. Imádom, amikor valaki a korával huzakodik elő. Idősebb vagy, valóban. Ez meglátszik, már csak a hangnemből és a beszédstílusból is, amit használtál ez alatt az egész üzenet alatt. Hiába dobálózol a koroddal, hiába dobálózol azzal, hogy jaj, itt, meg jaj, ott dolgozol/tál, attól még nem leszel különb a másiknál, főleg úgy, hogy az említett másik sokkal okosabban, és felnőttesebben kezeli az egész helyzetet, mint az állítólagos felnőtt, azaz te.

Bevonod a rendőrséget? Jó vicc. Mégis, mit mondanál nekik? Hogy valaki álnéven próbál téged szembesíteni a valósággal? Hahahah. Csak közlöm, nem csak neked vannak egyedül a világon rendőr ismerőseid, és, hogy még kerekebb legyen a dolog, azt is elmondanám, hogy nyíltan rákérdeztem, ugyancsak rendőr rokonomnál, hogy ilyenkor mit tennének a kollégái. A válasza egy jóízű kacaj után annyi volt: „ugyanezt csinálná a kollégám is. Körberöhögné.”. Ennyi a dolog. Egyébként se érnél sokat a feljelentgetéssel, mert a MAGYAR rendőrség marhára nem fog neked elmenni ROMÁNIÁBA, csak azért, mert neked viszket a segged, és nem tetszik, hogy valaki ellened mer felszólalni. Csillapodj csak le ezzel a rendőr témával, jobban jársz.

És nem. Cinema Cityben dolgozni nem menő :D

1. nem ismertek, szóval bekussolhattok 2. ha talán megismernétek, mint Jess, akkor "jóban" lehetnénk, nem gondoljátok? :D milyen érdekes, milán által mi is csatáztunk, most meg nála alszom, meg sokszor találkozunk, pedig nem egy városban lakunk.. érdekes.. :DDD 3. mondom. csináljátok azt utánam, amit én, (nem az oldalra gondolok.. :)) aztán lehet szidni.. :D össze esnétek az első lépésnél :) na, többször már nem akarlak feloldani, nagyon uncsi, van jobb dolgom is ennél tényleg. (ja ha megint a letiltásnál akad ki a lelkecskéd, akkor elmondom, amit pár sorral feljebb írtam, h kurvára unom, leszarom, N E M É R D E K E L (!!!), nem ülök a laptopom előtt ennyit, ha ülnék is, akkor sem ilyen gyerekes dolgokkal foglalkoznék.. :DD töltsétek normálisan az életeteket, komolyan. nyugodtan tedd ki ezt mindenhova, meg küldd tovább, hátha megjön az eszük.. óóó és a kedves R-nek mond, h tudja mi az, hogy kurva? Jess barátja üzeni neki. :D Mert én nem, az tuti :) na aluci jön, mert KÉT NAP 13 ÓRÁZÁS JÖN LOL Isten áldjon.

Oh. Pontokra bontjuk? Oké. 1. nem is akarunk megismerni, épp elég az, amit mutatsz magadból itt. 2. egyéni szocprobléma, nem tartozik senkire. 3. csináljuk. És szidunk is.

Viszont látom, eddig ér a tudományod. Mindenféle ócska kifogás mögé bújsz, majd, amikor látod, hogy nem a te javadra dől a játék, fogod magad, és blokkolsz mindenkit, aki nem a segged nyalja. Ha annyira nem érdekelne a dolog, mint ahogy azt hangoztatod, akkor nem reagálnál minden egyes szóra, ami ellened van, ha annyira nem érdekelne a dolog, akkor nem védenéd magad ennyire vehemensen. Ha annyira nem érdekelne a dolog, akkor már rég eltűntél volna a süllyesztőben, és inkább a nyavalyás kis életeddel foglalkoznál, ahelyett, hogy össze-vissza szidsz mindenkit, mint egy 12 éves kis pisis, aki azt hiszi, a világ a lábai előtt hever.

Rara. Szánalmas vagy. A fejedre nőtt a „hírneved”, képtelen vagy elfogadni azt, hogy a te időd már rég lejárt a netes világban. Igen, a magyar weboldalszerkesztők 85%-a már rajtad röhög, KÍNJÁBAN, amiért újra és újra felbukkansz, és úgy teszel, mintha te valami sérthetetlen erő lennél, mintha te lennél a hatalmas valaki. Tudod mit? Egy senki vagy. Pont úgy, mint én, vagy bárki más ember ebben az univerzumban, semmivel sem érsz többet másnál. Fogadd el és lépj tovább – jobb lesz ez nekünk is és neked is. De főleg nekünk. Egy idiótával kevesebb.

Az üzeneteket, amiket idézetblokkokban láthattok, mind Szandi, a selgomez.net szerkesztője küldte el nekem, és egyezett bele abba is, hogy közzétehessem, mindenféle cenzúrázás és szerkesztgetés nélkül.

Nos, remélem, eléggé kimerítő egy olvasmányt toltam így az orrotok alá, ezen a szép, júliusi délutánon. Kommentálni szokás szerint lehet a dolgot, viszont kérném, hogy legyünk kulturáltak, aki pedig jelenteni merészeli az oldalt a webmesternél, nyaljon ipari hypo-ba mártogatott kockacukrot.

Adios.

16 hozzászólás
Legelső hozzászólásokKorábbiak 1 | 2 | 3 | 4 ÚjabbakUtolsó hozzászólások
Idézet
2016.07.12. 14:11
Rami

Ha tudnád, ki Elsa, és hogy mik mentek itt pár hónapja... "Okosabb lettél volna, ha hallgatsz..." :) Jaj xd


2016.07.12 11:30
Claire

https://twitter.com/captaindickbutt/status/752453358720516096

Mert belőled aztán süt a jóindulat és az intelligencia. Okosabb lettél volna, ha hallgatsz..... :D

Idézet
2016.07.12. 14:13
Claire

Érdekes, itt rajtatok kívül senki nem tud semmit, és mindenki hülye aki mást állít. Leszarom ki Elza, értelmes ember akkor se írogat ki ilyeneket. "xd" Ezen a szinten mondjuk érthető.

Idézet
2016.07.12. 14:18
Rami

Értelmes ember nem áll le hülyékkel vitatkozni. Ezek szerinte egy szinten vagyunk, hoppácska. Sajnálom, ha felzaklatott az xd-m, de mi mást írhatnék, ha nem tudlak komolyan venni? :D Bocsáss meg kérlek, hogy látjuk a fától az erdőt, és nem mindenféle háttérinfó nélkül kutakodunk más twitterén. :D Annyira vicces, mikor 1-1 tweet ki van emelve, ami rossz fényt vet az emberre, csak amelett van ezer másik, amiből látszik, hogy nem csak pocskolás az egész napja. Édes. :)


2016.07.12 14:13
Claire

„ Érdekes, itt rajtatok kívül senki nem tud semmit, és mindenki hülye aki mást állít. Leszarom ki Elza, értelmes ember akkor se írogat ki ilyeneket. "xd" Ezen a szinten mondjuk érthető.

Idézet
2016.07.12. 14:24
Szandi*

Emberek, könyörgöm ne jöjjön majd senki azzal a dumával, hogy ha nem tetszik, akkor ne nézzük, mert ti is a tweetjeinket bámuljátok és keresitek benne a hibákat, szóval itt senki nem normális akkor, lol.

U.i Még mindig szabad világban élünk és mindenki azt ír ki amit szeretne.

Idézet
2016.07.12. 15:19
Milan

Elemzem a kedvedért az említett tweetnek a keletkezését:

- Bördz talált egy ritka okádék oldalt
- kitweetelte
- end of story

Mi a problémád ezzel? Szerintem is ritka hányingerkeltő, ha úgy tartaná kedvem, kiírhatnám én is, de nyomtam rá egy RT-t, ezzel kellőképp kifejeztem egyetértésemet. Nem tetszik a stílusa? Ez van, mindenki máshogy fejezi ki magát. Nem tetszik, hogy más munkáját fikázza? Miért, te nem fikáztál még le mondjuk egy ruhadarabot? Azt is emberek tervezték, varrták, keményen dolgoztak rajta. Filmre sem mondtad még azt, hogy szar? Kétlem, pedig abban is többszáz ember több hónapnyi munkája van benne. Bördz egy weboldalt fikázott, ami semmivel nem rosszabb, mint az előbb említettek.

"Miért lennél normális, ha lehetsz böszme is"

Oravecz Milán


2016.07.12 14:13
Claire

„ Érdekes, itt rajtatok kívül senki nem tud semmit, és mindenki hülye aki mást állít. Leszarom ki Elza, értelmes ember akkor se írogat ki ilyeneket. "xd" Ezen a szinten mondjuk érthető.

Legelső hozzászólásokKorábbiak 1 | 2 | 3 | 4 ÚjabbakUtolsó hozzászólások
 
you are running
se nem blog, se nem fansite, se nem a jóisten megtestesülése. csak egy lap, ahol kritizálom éppen azt, amit jól esik. ha nem tetszik, ne nézd. egyébiránt natsu a nevem, szeretem a krumplit és a Kis-My-Ft2 nevű bandát.

 
but you barely
 
even hide

cherryuniverse nikkiiworld heythisischloe glamour factory diamondlight orchiq

őket nagyon szeretem. bármiféle lap idejön, a lényeg az, hogy milliószor megnézzem egy nap. kérni is lehet a bekerülést, tho.

 
credits

windfall.gp, verzió 04; fejléckép: yoshiko_mama; moduloknál használt dalszöveg: LVTHER - One Look (ft. Mammals); kód saját, pont mint bármi más. ami nem, az jelölve van.

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.